Felnőttként gyerekcipőben

Segíteni és védelmezni a gyermekünket a legtermészetesebb szülői ösztön. A túlgondoskodás viszont egy bizonyos mérték felett átfordulhat ártásba, még akkor is, ha tudatosan jót akarunk. Ha megteszek mindent a gyermekem helyett, akkor nem fog megerősödni, nem fognak bizonyos képességei kifejlődni. Fontos irányelv a nevelésben, hogy ne tegyünk meg olyan dolgokat a gyermekünk helyett, amiket ő maga is meg tud tenni. Azzal a hozzáállással, hogy megteszek érted mindent, mert annyira szeretlek, azt érjük el, hogy gyermekünk nem lesz önálló, és mindig szüksége lesz a szülői gondoskodásra, így felnőttkorában is gyermek szerepkörben marad.

A „megteszek mindent a gyermekemért” magatartás mögött az a tudattalan félelem húzódhat szülői részről, hogy ha elég önálló lesz a gyermekem, akkor már nem lesz szüksége rám. Félelmem beteljesülését úgy tudom elkerülni, hogy megteszek helyette olyan dolgokat, amiket neki kellene megtennie, és ez által nem tanulja meg ezeket a dolgokat megtenni magáért, így folyamatosan szüksége lesz a segítségemre. A tudattalan félelem, hogy a gyerekemnek már nem lesz rám szüksége, akkor tud nagyon hangsúlyos lenni, ha a szülői szerep nagyon fontos részét képezi a karakteremnek, identitásomnak. Azáltal, hogy a gyermekem önállósodik, a szülői szerepköröm csökkenni fog, amit identitásom halálaként élhetek meg. Ez a fajta működés a gyermekemet mindig egy gyermeki szerepben fogja tartani, hisz nem hagyom, nem teszem számára lehetővé, hogy felnőjön és független felnőttként éljen.

Az ilyen szülői magatartás következményei a gyermeknél lehetnek probléma-megoldási nehézség, bizonytalanság döntési helyzetekben, félelem a komfortzónából kilépni, felelősségvállalás hiánya, túlzott gyengeség illetve érzékenység, alacsony szintű magabiztosság – ezekből kifolyólag nem lesz motivált nehéznek tűnő célok megvalósításában, és az életében ezért a kihívásokkal párosuló lehetőségeket inkább kihagyja.

Ha felnőttként a szüleim még mindig sok mindent megcsinálnak helyettem, és továbbra is gyermeki szerepkörben tartanak, akkor saját magamnak kell megindítanom a leválás folyamatát, ami először félelmetesnek tűnhet, kényelmetlennek, mert el kell kezdenem olyan dolgokat csinálni, amikhez nem szoktam hozzá, és felelősséget kell vállalnom mindenért a saját életemben. Bizonyos keretek segíthetnek ebben, és ha merek erre az útra lépni, akkor a kényelmetlenségek és nehézségek mellett olyan dolgokat is elkezdek majd tapasztalni, melyek kárpótolnak minden fáradságomért – lelki függetlenséget, szabadságot, és, hogy kezdek valóban felnőtté válni.