A traumák fogságába zárt belső gyermek

A traumák olyan érzelmi sebek, amiket valamikor a múltban szenvedtünk el. Ha szüleink szóban vagy fizikálisan bántalmaztak, szigorúan megbüntettek, vagy csak nem tudtak hozzánk kapcsolódni, azt gondolhattuk, hogy velünk van a baj, mert sokkal elviselhetőbb ez a gondolat, mint szüleink szeretet nélküli megnyilvánulásainak a tudatosítása. Ilyenkor gyakran tud kialakulni valamilyen önostorozó gondolat, amivel akár egy életen át is büntethetjük magunkat.

Sokszor nem vagyunk tudatában, mennyire meghatározzák múltbéli sebeink a külvilággal kialakított viszonyunkat, kapcsolódásainkat. Amikor egy trauma aktiválódik, egy időhurokban találjuk magunkat, és a traumában megélt érzelmeket éljük át újra. Megfagyott érzelmek, melyek olyanok, mint a tengerben úszó hatalmas jégtömbök, amiket testünk sejtszinten memorizált, és újra aktiválja, amikor az eredeti traumához hasonló ingerrel találkozik. Ilyen inger lehet egy kimondott szó, szín, illat, helyzet.

A traumát kiváltó inger különböző helyzetekben más és más lehet. Hatására azt tapasztaljuk, hogy látszólag minden előzmény nélkül elromlott a hangulatunk, összerándult a gyomrunk, erőteljes érzelmek jelennek meg, negatív gondolatokat élünk át újra. Megjelenik a szokásos érzelmi mintázat, ami lehet félelmetes, és legtöbbször túl fájdalmas. Nem a valós helyzetet tapasztaljuk, mert elöntenek az érzelmi hullámok, de ennek nem vagyunk feltétlenül tudatában. Belépünk ismét a bennünk élő, traumákat megélt gyermek elzárt világába, vele azonosulunk, és nehézséget okoz a felmerült helyzetet felnőttként kezelni. Mivel nehéz elviselni ezeket az érzelmi állapotokat, gyakran valamilyen függőség formájában keresünk ideiglenes megkönnyebbülést. Itt ne csak alkohol vagy drogok használatára gondoljunk, hiszen függőség lehet a túlzott, illetve kényszeres evés, TV nézés, mobilozás, stb..

Mivel nincs objektív összehasonlítási alapunk, hogy milyen lenne, ha nem aktiválódna a traumatikus érzés, azt gondolhatjuk hosszú éveken keresztül, hogy az, amit átélünk, teljesen normális. Gyakran a kapcsolatainkban felmerülő konfliktusok tükrözik vissza, hogy érzelmeink amplitúdója nem áll összhangban a kiváltó oknak látszó esemény tényleges súlyával.

Traumáink feldolgozása nem megy egyik napról a másikra. Fokozatos munkával eljuthatunk a bennünk lévő traumatizált gyermekhez, és szeretettel teli kapcsolódással és elfogadással elkezdhetjük kiolvasztani azokat az érzelmi jégtömböket, amiket annyi éven át hordoztunk magunkban.  Ily módon segítünk a sérült belső gyermeknek begyógyítani az érzelmi sebeit és egészséges felnőtté válni.