Ítélkezés- és stresszmentesen

Sokszor nem vagyunk tudatában, hogy amit épp átélünk, valójában a stressz egy formája. Minden olyan dolog lehet stresszes, ami megélésünk szerint túl terhes, meghaladja az erőnket, és nem tudjuk a helyzetet megoldani. Ez lehet egy sorsfordító élethelyzet, de egy jelentéktelen dolog vagy esemény is. Az utóbbira példa a mindennapos bosszúságok, kellemetlenségek, sérelmek, a túlságos sietség, dolgok félbeszakítása, veszekedések, felelősség terhe, illetve a szeretteinkre jutó kevés idő.

A stressz mértéke attól függ, hogyan tudjuk kezelni a helyzetben felmerülő érzéseinket, találunk-e számunkra elfogadható megoldást, és milyen hosszú a stressz időtartama. A naponta ismétlődő kellemetlen helyzetek hosszan tartó stresszt okozhatnak, ami egy idő után kihat a testi egészségünkre. Kezdetben megjelenhet nátha, fejfájás, fáradékonyság, reggeli energiahiány, de idővel betegségek is kialakulhatnak. Ennek oka, hogy szervezetünk nem tudja megkülönböztetni a valós fizikai veszéllyel járó helyzeteket az olyan lelki folyamatainktól, melyekben nincsen kívülről érkező veszély.

Testünk a lelki stresszre is energiatartalékunk felszabadításával válaszol, mintha életünk múlna az adott helyzeten. Az izmok több cukrot kapnak, fokozódik agyunk vérellátása és az anyagcsere. Olyan hormonok szabadulnak fel, melyek segítik a zsírok és fehérjék cukorrá való átalakítását, gyorsul a szívritmus és a légzés, megnő a vérnyomás, az izmok befeszülnek. Fájdalomcsillapító endorfinok szabadulnak fel, a felületi erek összeszűkülnek, hogy csökkentsék a lehetséges sérülés általi vérzés mértékét, a csontvelő fehérvérsejteket szabadít fel a fertőzések elleni harchoz, a lép pedig vörösvérsejteket a több oxigén szállításához.

Gyakori stressz esetén szervezetünk egy ideig ellenáll, majd kimerül. Ha nem tudjuk megoldani a stresszes helyzeteket, pszichoszomatikus betegségeket is létrehozhat szervezetünk, hogy ilyen módon oldja meg a fennálló problémát. Például ha megbetegszünk, nem tudunk dolgozni, így nem leszünk kitéve a munkahelyi stressznek.

A terápia folyamán tudatunk térképezésével megvizsgáljuk: a külső behatást, amely a stressz kiváltója, a helyzetmegítélő szokásainkat, a helyzetmegoldási mintázatainkat (támadás, menekülés vagy szorongás), és végül a stressz hatását. Csak ha már látjuk, miként hozzuk létre a folyamatot, akkor leszünk képesek változtatni rajta.

Külső behatás lehet egy olyan szituáció, amikor egy találkozóra készülődünk, és közben tudatosul bennünk, hogy nem fogunk időre odaérni, mert későn kezdtünk el készülődni. Ezen a ponton a megítélésünkön múlik, kialakul-e stressz a szervezetünkben. Ha létrejön a stressz, akkor megoldási mintázatunk ebben az esetben lehet a sietség, kapkodás, idegeskedés.

Mire odaérünk a találkozóra, érezzük magunkon a stressz hatásait: fizikailag kimerültünk, leizzadtunk, a szánk kiszáradt, feszültek vagyunk, és nem tudunk megfelelően koncentrálni. Sietségünk ellenére elkéstünk, nem értünk oda hamarabb, mint ha nyugodt állapotban mentünk volna, és a közérzetünket nagymértékben lerontottuk.

Tudattérképezéskor a helyzet megítélésének felülvizsgálata is része a vizsgálódásnak. A helyzet megítélésében a valóságot nem mindig látjuk objektíven – alternatív valóságot hozunk létre, a tényeket átszínezzük, módosítjuk.

A fenti példában, amikor realizálódott a késés ténye, a helyzet megítélésében a következő alapgondolat játszhatott szerepet: az ember, aki késik, nem tiszteli a másikat, nem megbízható, nem fontos számára a másik, és ezért várakoztatja meg. Egy találkozó alkalmával, ha engem várakoztatnak meg, neheztelés alakul ki bennem a megvárakoztatóval szemben. Amikor hasonló helyzetben én vagyok az, aki késik, tudattalanul magamat is hasonló módon ítélem meg. Ezek után a sietség és kapkodás a helyzetre adott válaszreakcióm, mintázatom. Ha nem tudom megváltoztatni a helyzetet a sietéssel, akkor késni fogok, amiből az következik, hogy tiszteletlen, megbízhatatlan vagyok, ami veszélyt jelent a magamról kialakított képre. A testem úgy értelmezi a helyzetet, mintha fizikai, valós veszély állna fenn, és elindítja a fentebb leírt stressz-folyamatot.
Az ítélkezés tudatosításával a stresszes helyzetet egyre objektívebben kezdjük el látni, és egyre kevésbé színezzük át megszokott ítéleteinkkel. Mivel a valóság átszínezése egy automatikus, tudattalan működés, mely igencsak jellemző a jelen társadalmunkra, ezért nem vagyunk tudatában annak, hogy így működünk – mint ahogy a hal sincs tudatában az őt körülvevő víznek.

A térképezés során a valóságot eltakaró ítéleteink igazságtartalma megkérdőjeleződik. Rálátunk, hogyan is ítélkezünk magunk felett, hogyan hozzuk mi magunk létre a stresszes helyzeteinket. Megértjük, hogy amikor ítélkezés homályosítja el az objektivitást, akkor nem fogadjuk el a valóságot, nem fogadjuk el önmagunkat, és nem fogadunk el ez által másokat sem teljesen. Amikor tehát a tudattalan folyamatainkra elkezd rávetülni tudatosságunk fénye, fokozatosan megváltozik körülöttünk a világ. Észrevesszük, hogy sokkal több tér lesz körülöttünk már csak az által is, hogy nem korlátozzuk le lehetőségeinket ítéleteink mentén.