Megfelelés nélkül boldogan!

Amikor kapcsolatunkban szenvedést okozó nehézség jelentkezik, fontos megvizsgálni működésünk milyenségét. Szenvedést okozhat, ha meg akarunk felelni a másik elvárásainak, mert úgy gondoljuk, hogy csak így kaphatunk szeretetet, elfogadást. Nagyon sokszor ezt a működést kiskorunkban sajátítjuk el a szüleink büntető és jutalmazó nevelésének köszönhetően, esetleg szeretethiányt éltünk meg, megszégyenítettek, vagy egyéb okokból azt érezzük, meg kell felelnünk valakinek azért, hogy szeretetet kapjunk. Ennek következtében felállítunk magunkban egy vélt vagy valós elvárási rendszert, ami mentén büntetjük vagy jutalmazzuk magunkat, attól függően, mennyire teljesítettünk jól az adott kritériumrendszerben. A megfelelési kényszer mindig párosul egy elvárási rendszerrel, amit magunk és a külvilág felé is támasztunk.

Ezzel a működéssel függő helyzetben tartjuk magunkat, hiszen boldogságunk attól függ, képesek vagyunk-e megfelelni a saját vagy mások elvárásainak, illetve mások megfelelnek-e a mi elvárásainknak.  Ilyenkor nem figyelünk saját határainkra, mivel a vélt vagy valós elvárás határozza meg cselekedeteinket, nem pedig saját igényünk, szükségleteink. Működésünkből adódóan olyan kapcsolatrendszereket alakítunk ki tudattalanul magunk körül, melyekben a játszmaköreinket a saját szintünkön élhetjük meg.

Kapcsolataink mindig tükröt tartanak, és ez jó lehetőség működésünk, játszmáink tudatosítására, meghaladására. Játszmaköreink tudatosítása által elkezdjük felfedezni saját határainkat, és elkezdjük megtanulni képviselni is e határainkat. Azok a barátaink és ismerőseink, akik még nem állnak készen a változásra, lemorzsolódnak, és helyettük újak jönnek. Megtapasztaljuk, hogy a boldogság megéléséhez nem szükséges senkinek megfelelnünk, és végre elfogadhatjuk magunkat olyan tökéletesnek vagy tökéletlennek, amilyenek éppen vagyunk ebben a pillanatban. E megfelelési kényszerektől mentes elfogadás eredményezi a boldogságot.