Terápia
Az általam alkalmazott terápiás módszer alapját Ken Wilber Integrál szemlélete képezi, mely a nyugati pszichológia és a keleti meditációs módszerek integrációja. Része továbbá Honti László kapcsolat-dinamikai rendszere, mely az emberi működés kapcsolati oldalról való megközelítése, illetve Daubner Béla terápiás módszere, mely szintén Integrál alapokra épül, és a nyugati pszichológia, a meditáció, az asszertív kommunikáció és a jóga szintézise.
A terápia meghatározott keretrendszerben történik, és célja a jobb és bal agyfélteke használatának harmonizálása, ami működésünk részletes feltárásával válik lehetségessé. Megvizsgáljuk, hogyan hozzuk létre a megéléseinket, helyzeteinket, ismétlődő hangulatainkat. Mi a hozott és tanult hit- és hiedelemrendszerünk, mik a transzgenerációs családi, illetve karakterünkből fakadó mintázataink.
A terápia kezdő lépései által képessé válunk megfigyelni és tudatosítani az általunk működtetett viselkedési, gondolati és érzelmi mintázatokat. E megfigyeléseket átbeszéljük, és egyre részletesebb tudattérképet készítünk, amely működésünk mélyebb szintjeit is feltárja.
A tudattérkép egyre jobban megmutatja, hogy a gondolati, érzelmi és testi megéléseink tudatossági szintjén hol vagyunk a jelen pillanatban, és ez által haladni tudunk az általunk meghatározott személyes célok és elérni kívánt eredmények irányába.
Az életutunkon való haladás támogatásaként a terápiás út részét képezik például a strukturálás, keretezés, határaink képviselete, érzelmeink szabályozása és kifejezése, stresszkezelés. Minden mintázat egyedi, és különböző embereknek különböző helyeken lehetnek elakadásai.
Strukturálás: kognitív és tudattalan szinten is történik. Kognitív szinten az életünk eseményeit rendszerezzük. Tudattalan mintázatainkat viszont nem tudjuk hatásosan kognitív módszerekkel befolyásolni, ezért a terápia részeként imaginációs képeket használunk, amelyek a tudattalan tartalmak számára projekciós felületként működnek, és azáltal, hogy változtatjuk és strukturáljuk ezen tartalmak kivetüléseit, viselkedési mintázatainkat is megváltoztatjuk.
Keretezés: kognitív szinten meghatározzuk a különböző kapcsolati rendszerek kereteit.
Határképviselet: megtanuljuk érzékelni és kifejezni a határainkat, ami által biztonságos kapcsolódásokat tudunk létrehozni másokkal, figyelembe véve saját igényeinket és szükségleteinket. Határaink nem megfelelő képviseletének oka lehet a traumáink ismétlődő átélése is. Ha nem dolgoztuk fel őket, a testben ragadt érzelmi energiák testi tüneteket, magányt, bizalmatlanságot is okozhatnak.
Érzelmek szabályozása és kifejezése: érzelmeink szabályozása rendkívül fontos. Ennek hiányában gyakran valamilyen függőséggel próbáljuk érzelmeinket távol tartani magunktól és a függőség által adott érzetre cserélni. Érzelmi szabályozási képességünk függ idegrendszerünk érzékenységétől, illetve gyermekkorunkban szüleinktől tanult kapcsolati mintáktól, és magában foglalja az önmegnyugtatás képességét, a pozitív önértékelést, illetve érzelmeink megfelelő kifejezését.
Stresszkezelés: Az érzelemszabályozás hatására stresszes helyzetekben elkerüljük a hiper- vagy hipoaktivációt, szervezetünk energia felhasználása optimalizálódik, képesek vagyunk kontrollálni magunkat, tudatában vagyunk a helyzetünknek, környezetünknek, tudunk mérlegelni és megoldani az aktuális problémát.
Amikor egy adott helyzetben viszont nem vagyunk képesek a minket érő vagy akár önmagunk által létrehozott stresszt kezelni, szervezetünk hiper- vagy hipoaktivációt hoz létre, illetve a két üzemmódot egymás után gyorsan váltja azzal a céllal, hogy a szervezet egyensúlyi állapotát visszaállítsa.
Hiperaktiváció: a szervezet a normális életfunkcióktól elveszi az energiát, és egy túlélő módba kapcsol, amiben a düh, a pánik, illetve a félelem érzései jelentkezhetnek, és nem vagyunk képesek a helyzet racionális mérlegelésére. Ebben a helyzetben a túlélést a harc vagy a menekülés biztosítja.
Hipoaktiváció: szintén a túlélésről szól, viszont itt a harcolás vagy menekülés helyett a szervezet a lefagyás stratégiáját választja. Ebben a helyzetben kimerültséget, fáradtságot, lelassultságot tapasztalunk, és távol érezzük magunkat a valóságtól. Ürességet érzünk, disszociációt, és vágyat a helyzetből való kilépésre, feladásra.
Ezeket a reakciókat tudjuk elkerülni a tudatos működéssel.
A terápia során mindig az adott helyzet és irány határozzák meg, mivel és milyen módszerrel dolgozunk.
A terápiás üléseim alapja az elfogadás és ítéletmentesség, címkézések nélkül, ami ritka szemlélet a modern, betegség-tudatú társadalmunkban.
Az ítélkezés-mentesség az elfogadás képességéből következik. Önmagunk és helyzetünk elfogadása a feltétele annak, hogy a tágabb élethelyzettel, illetve gondolati-érzelmi és viselkedési mintázatainkkal érdemben el tudjunk kezdeni foglalkozni.